Megjöttek az első számok a „hajléktalan-népszámlálásról”, Budapest belső részein egyetlen éjszaka 460 embert találtak
Többségük 30-49 év körüli férfi, az idősebbek főleg a hajléktalanszállókon éjszakáznak.
Többségük 30-49 év körüli férfi, az idősebbek főleg a hajléktalanszállókon éjszakáznak.
Átfogó felmérés készül október 3. és 11. között a hajléktalan emberek élethelyzetéről Budapesten.
A fedél nélkülieknek az élelmiszerinfláció, a segítőszervezeteknek pedig a rezsiárak emelkedése jelentette a legnagyobb problémát az elmúlt egy évben – derül ki a Menhely Alapítvány felméréséből. Miközben a legnehezebb élethelyzetben lévők számára gyakorlatilag semmilyen állami segítség nem jut, a hajléktalanellátó szervezeteket a bezárás szélére taszította a rezsicsökkentés eltörlése.
Kétszázmilliót oszt ki a főváros 18 civil szervezetnek, a szociális ellátórendszer ugyanis bajba kerülhet, miközben a válságban, amikor a legszegényebbek egyre kevésbé tudják finanszírozni mindennapi költségeiket, éppen a civilek szerepe értékelődik fel.
Országos felmérésében arra kereste a választ a Menhely Alapítvány, hogy hová tűntek a hajléktalan emberek a szállásokról, és miért veszik igénybe kevesebben az utcai segítőszolgálatokat.
Micsoda világnapi akció!
Az utcán élő embereket még nem hajtja tömegével a szállókra az éjszakai kijárási korlátozás: van, aki az erdőbe, más titkos rejtekhelyre bújik éjszaka. A koronavírus-fertőzés a többségüket úgy tűnik, elkerüli, és ugyan ahol rendszeresen tesztelnek, ott szinte minden nap van pozitív eset, ám inkább a velük foglalkozó dolgozók körében találnak több fertőzöttet.
Az utcán élők több mint harmada 30 ezer forintnál is kevesebből tartja fenn magát.
Az éjjeli menedéken dolgozók már a járvány terjedésének elején megérezték, ahogy sokak nehezen megteremtett létfeltételei megszűntek. Az intézmények is bajban vannak, hiszen most egyszerre kellene védeniük a kiszolgáltatott embereket, valamint sokszor öreg, beteg munkatársaikat.
A Sándor-palota megdobálása miatt a Menhely Alapítvány krízisautó programjában fog dolgozni.
Most megnézheti, mivel segítik a fedél nélkül élőket.
Összesen 15 ezer hajléktalan élhet az országban.
Egyszerű és összetettebb, olcsó és költségesebb, gyors és hosszabb távú megoldásokat gyűjtöttünk össze, hogy lehetőségei szerint válogathasson, ha a kormány lépéseivel ellentétben ön inkább segítene a hajléktalan embereknek.
A hajléktalanok a rendőri jelenlét miatt nem mernek lemenni az aluljárókba, de a szállásokra sem mennek el.
Egy tollvonással oldotta meg a kormány a hajléktalanság problémáját: mától szabálysértés az utcán élni. A harmadik figyelmeztetés után a hajléktalant közmunkára vagy elzárásra ítélhetik. Sőt, a holmiját meg is semmisíthetik – a rendszer az utolsó pillanatban még embertelenebbé vált.
Sára Botond, a kormánypárt józsefvárosi polgármesterjelöltje nagyon gyorsan összeszedte az ajánlásokat.
Kocsis Mátét elszólította az országos politika, így a Fidesz frakcióvezetőjévé előlépett politikus kénytelen megválni a VIII. kerület polgármesteri posztjától. Az ellenzék baloldali pártjai az áprilisi pofonból tanulva összefogtak, és beálltak egy civil jelölt mögé. Választottjuknak, Győri Péternek nehéz dolga lesz, de ő optimista. Az neki már bőven elég, ha jelöltségével megtanulják azt a pártok, hogy együtt kell dolgozniuk.
A hajléktalanellátás mellett egészen más segítő rendszerekre is szükség lenne – ez a 2018. évi Február Harmadika hajléktalan adatfelvétel első összegzésének eredménye.
A tél egyik leghidegebb éjszakáján a hvg.hu videósa csatlakozott a Menhely Alapítvány krízisszolgálata rohamkocsijának stábjához, és elindult velük azokhoz, akiknek az utcán kellett átvészelniük a fagyokat. Emberi sorsok, túlélési praktikák, és egy autó, amely sokaknak talán az életet jelenti.
Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén.